Anglia első hónap
Kedves Naplóm!
„Esküt tettetek, hát most teljesítsétek!” Ezzel az idézettel kezdenék, hiszen megígértem többeknek is, hogy a legújabb fejezet elkészül még a héten. És ha már itt tartunk, egy kis interakciót is vigyünk bele. Aki tudja, honnan származik az idézet, a közösségi oldalamon várom a megfejtést. Akkor jó szakács lévén, csapjunk bele a lecsóba.
Ott hagytuk abba, hogy némi vegyes érzésem még akad. Hát ez egyelőre nem múlt el, mert még nem kaptam meg fizetésemet. És ráadásul mindenki azzal bíztat, hogy a főnökeimnek nem szokásuk időben fizetni, márpedig nekem most azért jól jönne.
Nos. Amit eddig olvastál Kedves Olvasó, az tizenegy napja készült, ugyanis addigra ígértem ezen fejezet megírását. Hát nem sikerült, mert közben ideát úgy felpörögtek az események, hogy nem volt időm foglalkozni a naplóírással. Majd alkalmasint megszaggatom ruháim és elszégyellem magam. De addig is inkább megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Tehát. Khmmm… Az úgy volt, hogy eltelt egy hónap (meg azóta még egy pici) angliai életem hajnalából. Geri barátom nevét jobb ha előre megjegyzitek, mert ezen fejezetben még nagyon sokszor szerepelni fog. Őróla elég annyit tudnotok, hogy amikor én voltam gólya a főiskolán a GT-ben Ő volt az egyik csopvezem. Jó barátságot kötöttünk, voltunk közös barátokkal nagyon sokat szórakozni, Almádiban, az egyikük nyaralójában életem egyik legszebb hetét töltöttem stb., stb. Aztán az élet úgy hozta, hogy Geri kiköltözött Hollandiába, a bűn városába dolgozni. Ő amúgy szakács, és amikor megismertem éppen a Budapesti Vapiano étteremben dolgozott. Aztán gondolt egyet, hogy neki most mennie kell, és kb nyolc hónap Mosolyország után tovább cuccolt ide, Leamingtonba. Legutóbb mikor itt jártam (mint azóta kiderült nem február, hanem január volt), hozzá jöttem meglepi gyanánt. Nah tehát a rövid biográfia után ez az a Geri, akinek nagyon nagyon sokat köszönhetek mióta kint vagyok. Teltek, múltak a napok, egyre többet tanultam a konyhán folyó dolgokról, az ételekről, tálalásról, stb. Másfél héttel később már egyedül nyitottam, két héttel később pedig Geri elment egy hét szabadságra. Ő amúgy tanul salsázni, és minden vasárnap elkísérem az órájára. Amíg Ő tekergeti magát, én két három korsó (és nem elfelejteni, hogy itt pint van) Guinness kíséretében elnézegetem a csajokat. Jó egy kicsit kiszakadni a mindennapi robotból. Lényeg a lényeg, hogy amíg Ő távol volt, én vittem helyette a konyhát minden nap. Baromi nehéz volt, hogy őszinte legyek, és már a harmadik nap imádkoztam, hogy minél előbb vége legyen. Mondjuk arra kiváló volt, hogy segítség nélkül kellett megtanulnom a konyhafőnöki feladatokat is, tekintve hogy a rendeléstől kezdve mindent én intéztem. Sajnos voltak olyan napok, amik gyengébben sikerültek, de a végére egészen belejöttem. Eltelt a hét, Geri visszajött a szabadságról. Én meg mindjárt gyorsan elmentem egy pihenő napra. Csak annyira volt rá szükségem, mint a sivatagban a vízre kb. Szép lassan elteltek a napok, mint azt már mondottam sok mindent nem lehet csinálni a városban. A román „szépség” aki tulajdonképpen ilyen főbérlőhöz hasonló szerepet töltött be, egyik este lejött, és közölte, hogy szerinte nem maradhatunk november elsejénél tovább a lakásban. Gyönyörű, és még annál is szebb, hogy mindez kevesebb mint másfél héttel a határidő lejárta előtt jut eszedbe. Úgyhogy ahogy Geri vissza jött, megkezdődött a nagyüzemi lakás keresés, meg közben még dolgoztunk is, csodás volt. Találtunk is egy nagyon cuki, nagyon aranyos kis házikót, két nagy szobával, meg külön nappalival, ebédlő, kert, garázs, konyha, fürdő. Az elosztása is jó volt, minden jó volt. Az ára is. Jó sok. Úgyhogy végül nem vettük ki. Geri talált nekem egy lakást, időben nagyjából ugyanolyan messze mint ahol laktunk, csak egy kicsit másik irányba. Most három nagyon trehány és igénytelen sráccal lakok együtt, akik ráadásul úgy füveznek, mintha orvosi parancsra tennék. Belépek a lakásba és vágni lehet a fű szagot. Jah és lakik velünk egy nagyon szeleburdi csupaizom kutyus is, aki úgy fejezi ki az új emberek iránti érdeklődését, hogy nekifutásból rájuk ront, és mindenkit össze nyalogat. De legalább van egy saját szobám (ami hozzáteszem nem szagos), és van hová letennem a fejem. Én meg találtam Gerinek egy szobát. Egy óriási, felújított házban, kerttel, nagy és tiszta konyhával. Maga a szoba is óriási, ráadásul ugyanaz a tulajdonos, mint akitől egyszer már bérelt szobát korábban.
Találkoztam egy másik Gergővel, aki korábban Gerinek és a drága volt páromnak volt gólyája valamelyik évben. Ő is itt lakik a közeli Coventryben az amúgy nagyon csinos barátnőjével, akinek akkor lettem a kedvenc „párom-barátja”, amikor kiderült, hogy beszélek olaszul. Mert hogy Ő amúgy román, de valamiért két évet töltött Olaszországban és nagyon szereti a nyelvet. Később kiderült, hogy az az úriember aki a salsát csinálja, egy eszméletlen nagy csóka. A dumája, a viccei… baromi szimpatikus kis öreg bácsi. Ráadásul a párja aki szintén táncol, meg alkalmasint kasszát kezel magyar. Úgyhogy amíg tart az oktatás a már fent említett pintek mellett vele szoktam beszélgetni.
Volt Halloween, nagy nehezen rávettek, hogy öltözzek be, így Geri (vámpír-Kalapos) és Niki (zombi-Szív királynő) mellett én lettem a Vérnyúl „Valami nem stimmel Csodaországban” jeligével. Voltunk egy olyan buliban, ahol a legfiatalabb résztvevő is kb kétszer annyi idős volt, mint én, tele retro zenékkel, de komolyan mondom, baromi jól éreztem magam. Végre nem az volt, hogy lekötnek a csajok, hanem buliztunk egy nagyot. Illetve előző hétvégén az egyik itteni magyar srácnak jött látogatóba a tesója, és velük mentünk el iszogatni aztán strip bárba. Érdekes volt, még soha nem voltam ilyen helyen. Nyolcan mentünk át a helyre, mind magyarok, rajtunk kívül volt 4-5 táncos lány, egy dj, egy secus meg néhány pultos és kész. A tánc amit láttunk az kimerült egy kevesebb mint öt perces rúdon vonaglásban. Mondjuk ingyenes volt, annyit meg megért.
Elérkezett a hó vége, november egy és kettő esett hétvégére, ezeken a napokon dolgoztam. Aztán hétfőtől szerdáig pihenőt kaptam, majd csütörtökön behívott a menedzser úr beszélgetni. Hát ez tipikusan az, amikor munkaidőn kívül a főnököd behív elbeszélgetésre, túl jót általában sosem jelent. Ezúttal sem kellett ebben csalódnom. A személyzet túl magas létszámára tekintettel kirúgtak. Ezt több szempontból sem értettem, de mint mondtam, számítottam valami ilyesmire, csak azt reméltem valami kevésbé gyenge indokot választanak. Bár nem csináltam semmi olyat ami miatt kitehettek volna, úgyhogy végülis más nem maradt. Gondolkodtam rajta, hogy megosszam-e Veled értetlenkedésem okát, mert bár szerződésem sosem volt így a titoktartás sem kötelez, úgy döntöttem nem terhellek vele, unalmas részlet csupán. Kezet fogtunk, elbúcsúztunk, megérdeklődtem mikor jöhetek a fizetésemért. Pénteken felhívja a tulajdonost és rám csörög, hogy mi újság. Ebből az lett, hogy szombaton inkább bementem én, mert különben sose kaptam volna fizut.
Amikor idejöttem dolgozni, egy hétig mindenki kussolt a fizetésemről. Aztán mikor kezdtem megelégelni a dolgot, és a küszöbön volt, hogy rákérdezzek a főnökömnél, valamiért magától eszébe jutott, és megkérdezte, hogy hét ötvennek örülnék-e. Mondom hogy a viharba ne? Hét és fél fontos órabér kezdő fizetésként? Naná. Aztán most, hogy eljött a hó vége és látják, hogy mennyit kellene fizetni rájöttek hogy az mégiscsak hétszázötven egész hónapra. Ami önmagában nem egy rossz összeg, csak akkor nem hajtottam volna orrvérzésig magamat. így amikor szombaton bementem a fizetésemért, ennyit is kaptam a menedzsertől. Kérdeztem hogy akkor a többiért jöjjek be hétfőn, vagy mi legyen? »Milyen többiért?« »A maradék kicsit több mint ezer fontért.« Hát Ő ezt nem érti, neki az lett mondva, hogy ennyit kell adnia. Kicsit nagyon elborult az elmém, és a mai napig nem értem honnan volt önuralmam úriemberként viselkedni, de elmondtam neki, hogy miben egyeztünk meg az elején, és hogy ez nagyon nem járja így, úgyhogy szeretnék majd beszélni a főnökkel. Nála ma voltam bent, és az enyhe célzásom az adóhatóság és a helyi érdekképviseleti szervezet meglátogatására irányulóan sem hatotta meg, nem volt hajlandó kifizetni. Úgyhogy holnap megyek NI számért (ez ahhoz kell, hogy mindenféle hivatalos dolgot el tudjak majd intézni idekint a telefontól kezdve a bankszámla nyitáson keresztül, a hivatalos munkavállalásig, tulajdonképpen be kell regisztrálni az országba), utána pedig megteszem a feljelentést a fizetésem ügyében és a szerződés illetve bejelentés nélküli dolgoztatásért.
Jelenleg itt tartunk, jah és persze közben ezerrel munkát keresek. Remélem kellően megindokoltam ezen fejezettel való késésem okát. És csak hogy érintőlegesen említést tegyünk a lányokról is, talán emlékeztek arra a lányra aki az utolsó három napot végig velem töltötte. Elküldtem. Mármint megírtam neki, hogy nem szeretném ha olyanra pazarolná a legszebb éveit, aminek nem lesz folytatása. Én már innen haza nem megyek, neki pedig a sulinak kell hogy a legfontosabb legyen. Nagyon sajnálom, tényleg, őszintén, de az nyújt aprócska kis vigaszt a lelkemnek, hogy neki akarok jót tenni. Talán erre később fog csak rájönni, addig valószínűleg utálni fog azért amit tettem, de remélem idővel megbékél. Persze Neked, Kedves Olvasó nem kell megértened minden döntésemet, csak arra kérlek ne ítélj meg miattuk.
Tegnap még Gerivel átugrottunk Londonba, mert egy közös barátunk ma költözött haza hosszabb távra, és szerettük volna, ha méltón búcsúzik a szigetország fővárosától. Sokat sajnos nem tudtunk együtt lenni, de szegény csajszi még tegnap is dolgozott délutánig. De az addigi idő kitöltéséről én gondoskodtam. Magamat is megleptem, mennyire emlékszem mi merre van a városban, pedig összesen kétszer voltam eddig, két éve három napra, egy éve meg csak egy rövid látogatásra. Nagyon jó volt, ha egyszer nagyon sokat fogok keresni néhány év múlva szeretnék oda átköltözni. Körülbelül ennyit gondoltam összeszedni az elmúlt egy hónapról. Szintén csak nem tudom mikor lesz újabb fejezet, mostmár megpróbálok nem ígérni semmit. Addig is ne feledjétek, tévedni emberi dolog, megbocsájtani Isteni.