Június eleje
Kedves Naplóm!
Örömmel jelenthetem: megjött a nyár. Hogy ezt miből tudom? A gatyarohasztó melegből? Nem. Abból, hogy Krull a harcizom 10 percenként törlést kér mint kezdő sebész a mandula műtétnél? Nem Talán abból, hogy eljött a napi 3-4 fürdés ideje? Még csak abból sem. Egész egyszerűen lementem szombaton a piacra, és – ha láttátok a „Tökéletes hang” című filmet – egy Lillihez hasonló felépítésű lányka „kiabálta” megállás nélkül, hogy „Levendula csak egy százas!”. Na jó, talán az előző három indok is benne van valahol.
Mint azt tudjátok munkámból adódóan mondjuk úgy, hogy vezetek egy keveset. Végre véget ért az az időszak, amikor minden nap esett, és még június elején is reggelente kabát meg pulcsi kellett, mert a 8-10 fokos hőmérséklet már csak ilyen. Aztán egyik napról a másikra, és ezt most szó szerint kell érteni, hirtelen 28, harmadnapra meg 35 fok lett. Na most ez azt eredményezte a legtöbb embernél, hogy egész egyszerűen meghülyültek. Mondhatni én is megőrültem, de én nem az időjárástól, hanem attól, ahogy ők vezettek. Három napon keresztül minden reggelre berekedtem annyit ordítottam a sok tukóval. Mikor kivág eléd mindenféle jelzés nélkül, megfordul a Margit hídon a síneken keresztül és majdnem neked jön és sorolhatnám. Jöttem befelé kispestről, és beálltam egy sk rendszámú – csak mert ilyenkor valószínűbb, hogy magyar ül benne, mint hogy nem az – Tuareg mögé a balra forduló sávba. Zöldre váltott a lámpa, nem indul. Rá villogok, én a kis Suzukimmal, nem történik semmi (mondjuk szerintem azért nem látta, mert konkrétan a tükör vonala alatt voltam). Gondoltam rá, hogy megkerülöm, de addigra meg már beálltak mögém, én meg annyira közel voltam hozzá, hogy nem fértem ki egy ívből. Rádudálok, meg sem mozdul. Bele tenyerelek a kormányba és ráfekszem a dudára, pirosra vált a lámpa, majd a következő pillanatban két sávon keresztül elindul jobbra. Na itt következett a következő családfa emlegetés. Mi van itt???
Mára nagyjából hozzászoktak az emberek a meleghez, úgyhogy a hétvégén már nem volt nagyobb gáz. Leszámítva egy-két csajszit. Az egyik egy Q7-est vezetett, még a Király utcában kerültem mögé, és egészen a Clark Ádám térig hiába villogtam, meg dudáltam neki is, nem vette észre, hogy a jobb tükre az előre kifelé van hajtva… A másik – bár ezt máshol sem értem – éjjel nem kapcsolja fel a világítást. Kilómétereken keresztül ül a sötét műszerfal előtt, és nem tűnik fel neki semmi. A szembejövőknek meg megköszöni, hogy villognak a traffi miatt. A József Attila utcában… Na mindegy ezekhez meg már volt időm hozzászokni, úgyhogy nem is nagyon szoktam idegeskedni miatta. Most a szombati műszakban sikerült elhagynom a céges telefonomat… Legszívesebben ezt kihagytam volna a storyk sorából, de annyira én vagyok az eset, hogy muszáj megosztanom. Király utcából a Deák felé kanyarodtam ki, előttem, mögöttem autó, sárgára vált a lámpa (mármint zöldről), adok egy kisebb gázt, hogy még kiférjek. Szűkösen bár, de sikerült. A fekvő rendőr viszont akkorát dobott a kocsin, hogy a műszerfalon lévő telefonom felrepült, és ahogy kanyarodtam, egész egyszerűen kiszállt a nyitott ablakon. Látni nem láttam, csak hallottam egy hangot, és még poénosan meg is jegyeztem magamban, „hát, talán nem én voltam”. De… Oktogonra mentem utasért, beszállnak, elindulunk, menjünk Óbudára. Nyúlok a telefonért, hogy beszóljak a központba, nincs telefon. Elmeséltem a csajnak a sztoryt, és hazáig fuldokolt a röhögéstől. Úgy döntöttem másnak nem mesélem el.
Mivel a Vasárnap az egyetlen szabad napom, ezért erre a napra szoktam tartalékolni a „csináljunk valami hülyeséget” mondatot. Ilyenkor rám jön az öt perc, meg a mehetnék, és kitalálok éjjel ilyen érdekességeket, hogy akkor fogjuk magunkat, és menjünk le Velencére pancsizni. Konkrétan ez az ötlet múlt héten a sörfeszt meglátogatása után született, így elvetettük. Apropó sörfeszt. Nem egy olcsó mulatság, de nekem nagyon bejött. Megkóstoltam a Miskolci kézműves sörök közül a banános és a meggyes ízesítésűt, meg egy epres-limeos cidert. Marha finomak voltak. A cider, meg a meggyes sör jött be jobban. Jah igen, fürdés. Hát most vasárnap viszont direkt úgy készültem, hogy akkor megyünk. Sikerült is két bajtársat kerítenem magam mellé, akik elkísértek utamon. Na nem mintha sokat kellett volna győzködni őket. Éjfélkor bezárták a Rézangyalt, és fél egykor már úton is voltunk. Először Velencén kerestünk egy strandot, de csak olyat találtunk, ahol horgásztak, úgyhogy átugrottunk Agárdra. Gyanús volt, hogy három srác egy kocsi mellett egy szál törölközőben mókolt, úgyhogy egy kicsivel feljebb, hogy meg ne zavarjuk őket félre álltunk. Egy perc múlva már mi voltunk a három srác, akik egy szál törcsiben mókoltunk. Kiderült az előző srácok már éppen öltöztek hazafelére, és beröffentették a kocsit. Gabesz barátom megszólalt: „Persze gyertek csak erre lámpával, aztán majd szembe néz veletek három fehér bálna. Vagy három kis elefánt.” Na nálam ezutóbbi okozta az indokolatlan röhögést. Három kis elefánt. Hogy lehet ilyet mondani?! Röpke pár perccel később, mikor túltettem magam a megrázkódtatáson elindultunk a partra. Volt is a közelben egy lépcső. Beleereszkedtünk a kb 25 fokos vízbe. Fú annyira jól esett pancsizni egy kicsit. Nem vagyok az a kifejezetten vizicsibe alkat, de ez nagyon jó volt. Úsztam is egy kicsit. Vagy legalább is úgy tettem, mintha tudnék. Sokat nem voltunk, mert fellőtték a viharjelzést, úgyhogy fél ötre már Pesten voltunk. Még a Király utcai pizzás kislánynál megreggeliztünk. Volt egy pasas a mellette lévő gyrosos előtt. Először csak az tűnt fel, hogy ül a padkán. Aztán elkezdett motyogni valamit, és megpróbált felállni. Kiderült, hogy annyira részeg, hogy a négykézlábnál tovább nem nagyon képes eljutni. Szenvedett egy darabig, aztán visszaesett a szebbik felére. Egy darabig integetett egy fának, majd újra próbálkozott. Ezúttal sikerült. Eltámolygott a másfél méterre lévő gyrososhoz, ott megint elesett, és majdnem bezuhant a csukott üveg ajtón. Aztán jött egy külföldi srác a pizzázóhoz, kért magának pizzát, és tovább állt. Pár perc múlva visszajött, kért egy Colát, odavitte a barátunknak a gyrosos elé, felbontotta és odaadta neki. Nem a saját szememmel látom nem hiszem el. Utána meg úgy égett a pofámon a bőr, hogy mi meg csak ott álltunk, és röhögtünk rajta… Nem volt jó érzés.
Most hétvégén lesz a STAFF tábor, annak eseményeivel jelentkezem legközelebb. Addig sem elfelejteni: „Tévedni emberi dolog, megbocsájtani Isteni.”