Kis kihagyás után
Kedves Naplóm!
Bár legutóbbi írásomat azzal fejeztem be, hogy nem tudom mikor jelentkezek, mégis borzasztóan szégyellem, hogy majd két hónapot kihagytam. Sajnos a körülöttem folyó események felgyorsulása miatt kevesebb időm maradt a blog írásra. Úgyhogy megpróbálom dióhéjban összefoglalni ezen időszakot, kiemelve a legfontosabb részeket. Gólyabál után a fent említett lánnyal még néhány alkalommal volt szerencsém együtt tölteni némi időt, majd egyszer egy szintén nem szomjas állapotomban sajnos megbántottam, mert annyit sikerült neki elküldenem SMS-ben, hogy nálad, vagy nálam? Hát ezt nem értékelte túlzottan. Tulajdonképpen azóta sem találkoztunk… Legalább is úgy nem.
Nah de akkor az első fontos emlék a karácsony, és az azt megelőző időszak. December 8-a magasságában mikor éppen az első címemre igyekeztem a hatodik kerületi Csengery és Aradi utca kereszteződéséhez értem. Én haladtam az Aradin, egy Octavia pedig jött keresztbe a Csengery utcában. Neki jobb kezet kellett volna adnia, amit én láttam is, ezért nem álltam meg a kereszteződésben, csak csekély mértékben csökkentettem a sebességem. Hiba volt. Az utolsó pillanatban megláttam az Octaviát, meg hogy nem áll meg, hanem behajt a kereszteződésbe. Jobbra, balra parkoló autók, nincs mit tenni. Satu fék, és várom a koccanást. Mikor már néhány tíz centire voltam tőle észrevettem, hogy elfogytak a parkoló autók mellőlem, így az utolsó pillanatban mentés gyanánt jobbra kaptam a kormányt. Ezzel persze csak szépíteni tudtam az eredményen, és nem telibevertem az oldalát, hanem a kocsiknak a sarkai találkoztak. Kiszálltam, Ő is kiszállt – egy fiatal srác (28) két hasonló korú lánnyal. Megkérdezte, hogy jól vagyok-e, én meg hogy elismered, vagy hívjunk rendőrt? Kicsit megrökönyödött, de végül is azt mondta:
-Nem kell rendőrt hívni, de Te sem kettővel mentél.
-Aztán mégis mi okom lett volna rá? – Tettem fel a kérdést, de sajnos nem került megválaszolásra, mert közben mögém beállt egy másik autó, úgyhogy mondtam a srácnak, hogy akkor álljunk félre, hogy ne akadályozzuk a forgalmat. A manőver után végig néztem a két autót. Nekem leszakadt a lökhárítóm, felnyomódott a motorháztetőm, betörött a lámpám, neki meg benyomódott a sárhányója. BENYOMÓDOTT A SÁRHÁNYÓJA!!!!! Előpattintottunk egy betétlapot. Kiderült, hogy Ő a Samsungnál dolgozik, és az autó is céges. Mondtam, hogy a betétlap mellé, még mindenképpen fotózzuk le mindkét kocsit. Én elővettem a kis HTC-met, csináltam pár képet, Ő meg előkapott a belső zsebéből egy akkora telefont, mint egy kisebb notebook (Galaxy Note II). Gondoltam magamban legalább stílusa van. Összeszedtem a kocsi darabjait, és mivel járóképesnek bizonyult levittem Csepelre, és ott is maradtam irányítani. Pár nappal később a kocsi tulaja érte jött, és elvitte, én meg megkaptam Milán F Astráját. Ment mint a disznó az kétségtalan, de fogyasztott is hozzá 10 litert. A lényeg, hogy valamiért megszerettem.
December 18-a magasságában csörög a telefonom, nézem: „Szilágyi Tamás”. Nah jó, egye fenyő, felveszem. Azért keresett, mert a Suzi tulajdonosa nem akarta visszaadni a kocsit, de még a cégnek sem, mondván hogy félti. Ment a sárdobálás, meg a fenyegetőzés, hogy így kimennek az autópályára és csinálnak egy három kilós gyorshajtást, meg úgy nem tudom mit csinálnak az autóval, merthogy ugye a rendszám, meg a taxi óra a cég nevén van. Letettük a telefont, és elkezdett borzasztó sebességgel kattogni az agyam –igen, bármily meglepő, az agyam. Hogy lehetne ezt megoldani. Mi lenne, ha megvenném? Itt jött a kérdés, hogy miből? Ezen még ráérek morfondírozni. Mi legyen? Ha megveszem, onnantól nem kell heti húsz lepedőt kiköhögnöm a semmire. Viszont innentől a kocsi minden költsége engem terhel. Ilyen adó, olyan adó, szerviz, stb. Összeszámoltam, hogy kocsira közel egy év alatt 720 ezer forintot fizettem bérleti díjra, és nagyjából 55 ezer forint volt a szerviz költsége. Ez a Suzuki előnye. Ritkán romlik el, és akkor is olcsó megcsináltatni. Ha megveszem, akkor ezután is lesz mivel dolgozni, nem kell bérelni. A cég is jól jár, mert nem lesz egyel kevesebb autója, meg én is, mert nekem viszont egyel több lesz. Nah jó, vágjunk bele. Most a bonyolult matematikai kivitelezést nem taglalnám (de ezúton is köszönöm mindenkinek, aki segített nekem a cél elérésében), a lényeg, hogy 23-án kimentünk Kispestre Tomival, és elhoztuk az autóMAT!!! Enyém vagy! Csak hogy kellően tudatosuljon mindenkiben, hogy a ki kocsi tulajdonosa, gyorsan vettem három króm betűt az OBI-ban „L”, „E” és „X”. És hamar fel is ragasztottam. Valamint bekötöttem a korábban megvett 400W-os mélyládát is. Hát így lett egy autóm.
(Kezdek visszatalálni a régi barátaimhoz, és úgy érzem két év kihagyás után kezdenek visszafogadni. Valamint szert tettem néhány új barátságra is, melyből egyet ki is emelnék. A kollégámat, Feró Krisztiánt. Valamiért néha úgy érzem, mintha már nagyon nagyon régről ismerném, és rengeteg közös pontot találtunk az életünkben. Nem kívánom kiteregetni az Ő életét, így ezeket nem sorolnám fel, de nagyon sokat segített, hogy valahogy túl tegyem magam azon az időszakon, mely életem legszebb emlékeit őrzi, és amit talán a mai napig sem zártam le teljesen.)
Így elmondható, hogy karácsonyra magamtól kaptam a második legértékesebb dolgot. Az első, hogy a családommal lehettem, és hogy apuéktól egy négy nap, három éjszakás Londoni városnézést kaptunk a tesómmal. Már nagyon várom. Igaz, soha nem gondoltam, hogy lesz olyan karácsony, amikor kétszer sírom el magam egy este. Először amikor körül álltuk a fát, és elénekeltük a „Csendes éjt”. Előtörtek az emlékek, és a másodperc tört része alatt olyan sírásban törtem ki, mint a szakításunk utáni két napban. Félre kellett mennem, mert nem akartam elrontani a többiek ünneplését. Apu jött utánam. Nem kérdezett semmit, csak rám nézett, megölelt, és annyit mondott: Sajnálom! A második sírásom, amikor megkaptuk tőlük az ajándékot. Bár ezek az örömkönnyeim voltak, mégis betudható egy sírásnak.
Most, kedves Olvasó, hogy a maradék férfiasságomat is elvesztettem előtted, beszéljünk a csajokról. Megismerkedtem két lánnyal is. Bár ismerik egymást, én mégis inkább külön-külön tennék róluk említést. Egyiküket a történet átláthatósága kedvéért nevezzük Nikinek, a másikat pedig hasonló okokból mondjuk Fruzsinak és talán kezdjük Nikivel. Niki a volt munkahelyemen dolgozik, ahova az elmúlt pár hónapban vissza járogatok ebédelni. Nagyon csinos, aranyos lány, aki a volt kollégámmal jár. Szívem szerint mindent leírnék, ami közös pályafutásunkat illeti, de bármennyire is nevezhető enyémnek az iromány, sajnos onnantól kezdve, hogy nem csak a saját titkaimat írom meg, sajnos meg van kötve a kezem. A lényeg, hogy nagyon sokáig húzta a lány az agyam, de hiába próbálkoztam nála, nem adta be a derekát. Így sajnos ez a project megdőlni látszik. Egyszer írtam neki egy üzit, hogy jó lenne, ha végre eldöntené, hogy mégis mit akar. Vagy legyen valami, vagy hagyjuk a fenébe az egészet. Erre tulajdonképpen azóta sem válaszolt, amit végül is válaszként is értelmezhetünk. Azt hiszem… Nem értem a nőket, de egész egyszerűen Ők a gyengém. Egy kis pilla rebegtetés, és kenyérre lehet kenni. Akkor nyargaljunk is át a project 2-re. Hát sajnos itt még ennyire sem rózsás a helyzet. Fruzsi nagyon szép, okos, és fél óra alatt több közös pontot találtunk, mint a volt párommal két és fél év alatt. Tulajdonképpen kettejük közül Ő az, aki hosszabb távon megragadta a fantáziám. Egyszer vittem Őt, meg a barátnőjét – aki szerintem kb 500V-tal működik – az A38-ra egy techno partyra, akkor is elbeszélgettünk. Sajnos egyenlőre ennyi a történet, de ígérem, ha lesz belőle valami, megírom.
Nagyon sok dolog történt még velem, amik egy részére már nem is emlékszem, egy részét meg nem tartom rá érdemesnek, hogy ide bekerüljenek. A lényeg, hogy mostantól megpróbálok újra rendszeresen írni. Jövő héten lesz a HÖK tábor, ami valószínűleg még tartogat meglepetéseket, meg olyan dolgokat, amikről később még olvashattok.
Addig is, míg legközelebb jelentkezem, ne feledjétek: Tévedni emberi dolog, megbocsájtani Isteni!