Rendkívüli bejegyzés No3
Kedves… Ti, akik ezt megkapjátok!
Ez egy rendkívüli bekezdés, mert csak Ti fogjátok személyesen megkapni. Először is szeretnék mindannyiótoktól bocsánatot kérni, amiért az elmúlt időben elhanyagoltam a kék, lila és zöld beszélgetős alkalmazások használatát. Hozhatnék fel egy csomó rosszabbnál rosszabb indokot, hogy miért, de szerintem felesleges. Talán elég annyi, hogy nehéz időszakon megyek keresztül, és így, hogy Ti ilyen távol vagytok tőlem, sokszorossá teszi a mindennapi túlélést. Ti vagytok az életem. Nagyon szeretem mindannyiótokat. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rátok. Vagy mert láttam valamit, ami rátok, egy veletek közös pillanatra, élményre emlékeztet, vagy csak úgy eszembe jut, mennyire jó lenne, ha most itt lennétek velem és mennyivel egyszerűbb lenne az életem. Mint azt olvashattátok egy elég szar indokkal kirúgtak ki a munkahelyemről és ráadásul még a pénzemért is meg kell verekednem, holott azért jöttem ki, hogy egy csomó pénzt keressek, és megvalósíthassam az álmaimat. Utólag bele gondolva életem egyik legönzőbb döntése volt. Benneteket, a közös emlékeket és érzéseket hátra hagyva elhagyni az országot. Nagyon hiányoztok. Nem tudom leírni, de még szóban megfogalmazni sem hogy mit jelentetek számomra és hogy mennyire hiányzik egy kézfogás, egy ölelés, egy puszi. Nap mint nap felidézem a közös dartsozást, gyrosozást, mozizást, napokat a mamánál, a welcome rántott hús illatát, a vitorlázást az adrián, a közös (taxis) utazásokat, eszmecseréket, lelkifröccs- és szemetesláda beszélgetéseket, a reggelbe nyúló estéket, a rengeteg, rengeteg nevetést. És minden este mikor párnára hajtom a fejem, eszembe juttok mindannyian és elszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy leszek-e még valaha olyan boldog, mint amilyen veletek voltam. Nagyon hiányoztok. Remélem egyszer még úgy hozza a sors, hogy haza térek (talán hosszab időre mint pár nap) és minden szabad percemet veletek szeretném tölteni. Távol a gondoktól, a munkától, a mindennapi szenvedéstől. Már idejét sem tudom mikor nevettem önfeledten. Mikor volt utoljára az az érzésem, hogy igen, most biztonságban vagyok, jó helyen. Az idejét nem tudom, de azt igen, hogy akkor volt, mikor veletek voltam. A jelenlegi állapotomat (pedig még csak alig több, mint egy hónap telt el) kb a Gyűrűk Urához tudnám hasonlítani, mikor a harmadik részben Samu megkérdezte Frodót, hogy »Emlékszel még a megyére Frodó Úr? Hamarosan virágba borulnak a gyümölcsfák, a madarak fészket raknak a bozótosba, és lassanként elvetik a nyári árpát a földeken…« Mire Ő azt válaszolta »Nem Samu, nem maradt meg bennem az étel íze, se a vízé, vagy a fű képe. Csupasz vagyok a sötétben.« Most valahogy én is Őhozzá tudnám hasonlítani magam mikor rátok gondolok. Egy hatalmas, üres űrt érzek. Mintha egy óriási részt kihasítottak volna belőlem, és a seb, ami a helyén maradt minden egyes este felszakad. Minden nap azzal a kívánsággal fekszem le, hogy másnap láthassalak benneteket. Hátha egyszer valóra válik. Nagyon szeretlek benneteket, és ha nem is írok pár napig, tudnotok kell, hogy a szívemben őrizlek mindannyiótokat mostmár az idők végezetéig.
A „megváltást” az első hazalátogatásomtól várom majd, remélem akkor mind érzelmileg, mind gondolatilag helyére tudok rakosgatni magamban mindent. Az időpontját még nem tudom. Mint azt már sokatoknak mondtam, reményim szerint február eleje közepe, de nagyon függ attól is, hogy végződik a per, megkapom-e a fizetésemet, illetve az új helyen, (remélhetőleg egy francia étterem lesz, ahova holnap megyek interjúra), mennyit fogok kapni. Én már kiszámoltam magamnak, hogy mennyit szeretnék kapni, majd megpróbálom bedobni magam és elérni a kitűzött célt. Addig is nagyon vigyázzatok magatokra, ha másért nem az én kedvemért! Remélem mihamarabb találkozunk, puszi mindenkinek!